Élelmiszer kereskedelem szerepe és felelőssége a fogyasztó biztonsága érdekében
mióta megszűnt az import élelmiszerek OÉTI általi engedélyezésének kötelezettsége, az import élelmiszerek megfelelőségének igazolása az importőr vagy a forgalmazó kötelessége, így vállaljuk a már forgalomban levő, illetve forgalmazás előtt álló import élelmiszerek vizsgálatát.
Mivel a forgalomba kerülő élelmiszerek egyre jelentősebb hányada kereskedelmi láncok közvetítésével kerül a fogyasztók tömegeihez, kiemelt fontosságú, hogy a kereskedelmi láncok kínálatában megfelelő minőségű és ellenőrzött termékek legyenek. Az ellenőrzés egyik eleme a termékek mikrobiológiai és kémiai megfelelőségének rendszeres ellenőrzése, a beszállító üzemének, illetve minőségirányítási rendszerének minősítésével együtt.
A következő fontos követelmény annak biztosítása, hogy a beszállítótól bekerülő termék megtartsa eredeti állapotát a fogyasztóhoz kerüléséig. Ez a kereskedelmi egység felelőssége, betartani az adott élelmiszerre vonatkozó átvételi, szállítási és tárolási előírásokat.
A harmadik lényeges mozzanat a visszavezethetőség és
azonosíthatóság, ami által vevői reklamáció vagy fogyasztói egészségkárosodás esetén, esetleg hatósági vizsgálat során feltárt nem megfelelőség esetén az ok kideríthető és a hiányosság kiküszöbölhető lesz.
A terület jogszabályi hátterének ismerete, és a inőségellenőrzéssel/biztosítással kapcsolatos több éves szakmai tapasztalataink birtokában állítjuk, hogy szolgáltatásaink igénybevétele által Önök mindhárom, előbb felsorolt területen biztosíthatják, hogy a fogyasztók biztonságának érdekében a legnagyobb gondossággal járnak el.
© 2009 M.A.H Food-controll Kft.
1141 Budapest, Öv u. 43. Tel: 06-20-5840-462 Fax: 06-1-221-0603